Kommunizmus áldozatainak emléknapja

Az országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. A szolnoki áldozataira délután a Tisza Szálló falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztek.

Február 25. szomorú dátum a magyar történelemben. 1947-ben ezen a napon jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát. A kommunizmust nemcsak hazánk szenvedte meg, de a magyarországi szovjet uralom ezzel az eseménnyel kezdődött. Az országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával erre emlékezve minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A Tisza Szálló falán elhelyezett emléktábla azoknak a neveit őrzi, akik 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején vesztették életüket Szamuely Tibor rémuralma alatt. A magyar vörös hadsereg május 3-án délután elfoglalta Szolnokot. Néhány óra múlva megérkezett Szamuely népbiztos és kísérete. “Az első kommunizmus alatt Szamuley Tibor szabadcsapatai számos szolnokit öltek meg pusztán csak azért mert becsületes emberek voltak mert szólni mertek a bűntettekért ki mertek állni az igazukért.”” – tette hozzá Szabó István Szolnok alpolgármestere. A Lenin-fiúk gyorsan dolgoztak; sorra tartóztatták le az embereket, sokakat a nyílt utcán lőttek agyon. Nem válogattak, a 17 éves tanulót éppoly kegyetlenül ölték meg, mint a földbirtokost, vagy a kereskedőt. A megemlékezés végén az emléküket őrző táblánál koszorút helyezett el Szalay Ferenc, polgármester, és Kállai Mária, megyei kormánymegbízott is. ”

Előző Borverseny Szandaszőlősön
Következő Megemlékezés a Terror Házában – VIDEO

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás