Borverseny Szandaszőlősön

A határon túlról is érkeztek nevezések. A szandaszőlősi borversenyen több mint negyven termelő mérettette meg magát. A szombati kóstolót idén is műsor, valamint vacsora követte.

Az érdeklődők számát tekintve a városrész egyik legrangosabb eseményének számít a Bereczki Máté Gazdakör hagyományos borversenye. A helyi gazdák kezdetben csupán egymást lepték meg saját borukkal, miközben elbeszélgettek a szomszéd portáján. Az érdeklődés azonban csakhamar túlnőtte a lehetőségeket és olyan közösségi hely után kellett nézniük ami alkalmas nagyobb számú vendég fogadására. 21 év után pontos menete van a zsűrizésnek, ami azért is fontos, mert a megmérettetés időközben túllépte Szandaszőlős határait- a híre így tehát kötelezi a szervezőket. A megmérettetésre idén több mint 40 gazda jelentkezett. Volt aki Győrújbarátról küldött mintát, de elhozták borukat az erdélyi Szalacs-, valamint a kárpátaljai Bene községből érkező vendégek is. A hatvanhat borminta megízlelése próbára tette a zsűrit. A minőség széles skálán mozgott. Akadtak minőségi nedük, de voltak a hobbi kategóriába sorolható kiskerti kísérletek is. „Hogyha nézzük a nyolcas busznak a kanyarodását- itt a volt- úgy ismerjük szerintem, hogy TSZ épület a Vörösmező út kanyarulatánál. Itt volt például a Lengyel Antal -féle szőlőfeldolgozó üzem, présház ami gyakorlatilag a mai napig áll.„ – tette hozzá Kolozsvári András a Szolnoki Borkör vezetője. A Szolnoki Borkör már tervezi a folytatást. Szeretnének egy szolnoki receptek alapján összeállított vacsoraestet rendezni, amihez természetesen helyi borokat szolgálnak majd föl- így népszerűsítve a Kunsági Borvidék szandaszőlősi dűlőinek termését.

Előző Múzeumi Szabadegyetem – Avar fejedelmi temetkezések a Kárpát-medencében
Következő Kommunizmus áldozatainak emléknapja

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás