Adományozással kezdték az új évet a Szer-telen Ifjúsági Ház fiataljai

A középiskolások egy Szolnok melletti tanyára látogattak, hogy csomaggal és egy kis meghitt műsorral kedveskedjenek a ház lakójának.

Egy évvel ezelőtt látogatták meg első ízben Szalai Imrét a Szer-telen Ifjúsági Ház fiataljai a 48 óra szeretetben akció keretében. A találkozás olyan jól sikerült, hogy idei első útjuk ismét a tanyára vezetett. Kozák Csaba, a Szer-Telen Ifjúsági Ház vezetője elmondta: olyan hatással volt a fiatalokra a látogatás, hogy úgy gondolták, legalább évente egyszer elmennek együtt ünnepelni. A fiatalok énekkel, verssel kedveskedtek a ház lakójának, és egy kis ajándékkal is készültek. Szalai Imre élete elég kalandos volt. Élt nagyon jómódban és szegénységben egyaránt. Volt módos gazda, 6-7 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozó, aztán mindent elveszített, majd jött az ital és végül az újrakezdés lehetősége. Azt mondja, ha nyerne a lottón, akkor sem menne el a tanyáról. Büszke a házra, amit saját kezével építget, szépítget és a jószágaira. Amit a fiatalok megtanulhatnak tőle, az a pozitív életszemlélete, hogy mindennek tud örülni és újrakezdeni, talpra állni a nehéz helyzetekből.

Előző Járási hivatalok
Következő Szilveszter

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás