Járási hivatalok

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar közigazgatás átalakítása. Ezt az Aktuális megkeresésére mondta Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, miután ma reggel megkezdték működésüket a járási hivatalok. A munka – a kormányhivatal tájékoztatása szerint – mindenhol zökkenőmentesen elindult.

„Jó napot kívánok! Tessék! Szabálysértési ügyet szeretnék intézni és nem tudom, hogy ezzel kapcsolatosan kihez kell fordulnom.„ Ilyen és ehhez hasonló párbeszéd ma sokszor elhangzott, hiszen egy teljesen új rendszert kell megszoknia az állampolgároknak és a járási hivatalok munkatársainak egyaránt. Az ügyfélfogadás tehát ma reggel 8 órakor megkezdődött a járási hivatalokban. Az ügyintézők – ami egyébként elvárás is velük szemben – mindenkit segítőkészen és kedvesen fogadtak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében – mint arról már többször beszámoltunk – 9 járás alakult, ezek székhelyein működnek a járási hivatalok. 15 településen kirendeltség működik, tovább 19-en pedig a hét 5 napján állandó ügysegéd dolgozik. A többi településen pedig a hét különböző napjain tartanak ügyfélfogadást a járási hivatal munkatársai. Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott elmondta: „Azt várom, amit eddig is mondtunk itt Szolnok megyében is mind a 9 járási székhelyen ma reggel 8 órakor munkáját megkezdő, hivatalban dolgozó valamennyi munkatárstól, hogy legyünk részesei közösen annak a lehetőségnek, amely a magyar államigazgatást olyan szintűre emeli, amelyben a középpontban az állampolgár áll, az állampolgár áll az ő megfogalmazott és olykor ki nem mondott igényeivel, mi pedig szolgálatkészen, minőségben végezzük azt a munkát, amelynek fokmérője az, hogy az állampolgárok, akik fölkeresik a járási hivatalok székhelyeit, a településen lévő kirendeltségeket, mennyire elégedettek a munkánkkal.„ A szolnoki járási hivatalhoz 18 település tartozik, beleértve a megyeszékhelyet is. A városban mind a hat járási szakigazgatási szerv megtalálható: így a gyámhivatal, az állategészségügyi- és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a földhivatal, a munkaügyi kirendeltség, a népegészségügyi intézet, valamint az építésügyi és örökségvédelmi hivatal. A megyében három okmányiroda is működik, mától ezek is a járási hivatalokhoz tartoznak.

Előző Első baba
Következő Adományozással kezdték az új évet a Szer-telen Ifjúsági Ház fiataljai

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás