Két intézmény is meghosszabbította a katonasuli-programot

A tiszaföldvári Hajnóczy és a Jászberényi Katolikus Általános és Középiskola is meghosszabbította az intézményekben évek óta működő Katonasuli-programot. Az erről szóló megállapodást ma írták alá az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Az iskolák vezetői azt mondták: a program egyre népszerűbb a fiatalok körében, az ebben résztvevő tanulók fele pedig katonai pályára lép az érettségi után.

Két 2014-ben kötött együttműködési megállapodást újítottak meg ma a Helikopter Bázison. A honvédség újabb két esztendővel meghosszabbította a tiszaföldvári Hajnóczy és a Jászberényi Katolikus Általános és Középiskolában évek óta sikeresen működő katonasuli-programot. A megállapodás a Magyar Honvédség társadalmi támogatását és a katonai pálya népszerűsítését célozza.

“Nagy siker a katonai ismeretek oktatása. – legalábbis Jászberényben. Az érintett pedagógusok szerint mind a diákok, mind azok szülei pozitívan fogadják a képzési lehetőséget”” – mondta Dr. Novák István, főigazgató. A végzős katonasulis tanulók fele érettségit is tesz katonai alapismeretekből.

„ Ami az egyházban és a katonaságban közös, hogy van egy rend és fegyelem és az én hármas jelszavam a hit-tudás-fegyelem, ebből a katonai fakultáció mindenképpen meg tudja adni.„

Szintén népszerű a program a tiszaföldvári Hajnóczy József gimnázium és Szakközépiskolában. Itt évfolyamonként harminc, vagyis összesen 120 diák tanul katonai alapismereteket.

“”Most is azt várjuk, hogy nagyon sokan fognak jelentkezni hozzánk. A nyílt napunkon óriási volt az érdeklődés. Szeretnénk kiszolgálni a társadalmi igényeket. “” – tette hozzá Vass Zoltán a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola mb. igazgatója.

A 2005-ben indított KatonaSuli-program célja a katonai és honvédelmi ismeretek megszerzését biztosító tantárgyak népszerűsítése, a közösségéért tenni tudó és akaró személyiségek kinevelésének segítése – természetesen összhangban a többi tantárggyal. ”

Előző Ülésezett az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság
Következő Melegétel osztás a Hellasz Tavernában

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás