Mezőgazdasági körkép

A kedvező időjárási feltételek mellett a fejlett technológia és a szakszeerű eljárások is hozzájárultak ahhoz, hogy 2016-ban JNSZ megyében az agrár-szektor kiemelkedően teljesített. A gazdák nehéz éven vannak túl, viszont elmondható, hogy a gabonafélékből az előrejelzettnél magasabb volt a hektáronkénti terméshozam, illetve a kormány támogatásával a tejtermelők is talpon tudtak maradni az állomány jelentős csökkentése nélkül.

Belvízzel borított táblákkal köszöntött a 2016-os év a JNSZ megyei gazdákra. A Nagykunság, a Közép-Tisza vidék és a Tiszazug földterületeinek mintegy 10 százalékán állt jelentős mennyiségű víz. A nagy mennyiségű víz mellett az enyhe tél következtében a 2015-ös évhez hasonlóan a mezei rágcsálók is túlszaporodtak, tovább nehezítve a megfelelő minőségű és mennyiségű gabona termelését.

„A minőségromlás, az a legjelentősebb tényező, illetve bizonyos gombabetegségek ezek kapcsán előtérbe kerültek. A növény szenzibilis, tehát fogékonnyá vált a gombabetegségekre és hát a termés minőségére és az esés számra, és egy negatív hatásra a talaj levegőtlensége és egyéb negatív tényezők azért csak minőségi romlást eredményeztek.„ – tette hozzá HUBAI IMRE CSABA, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke

A belvíz és a rágcsálók együttesen a termény mennyiségének mintegy 5%-át károsították – tette hozzá Hubai Imre Csaba. A nehéz körülmények ellenére ebben az évben ősszel napraforgóból 216 255 tonnát, szójából 2927 tonnát, kukoricából 366 988 tonnát, burgonyából 2825 tonnát és cukorrépából 48713 tonnát takarítottak be a termelők.

Előző Szilveszteri programok a Kossuth téren
Következő Szalay Ferenc polgármester újévi köszöntője – 2017

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás