Telt ház a hajléktalanszállón

Telt házzal működik a Tószegi úti hajléktalan szálló és a Prizma úti nappali melegedő. A korai hideg időjárás miatt a krízis időszak már november 1-jén megkezdődött. A Humán Szolgáltató Központ a melegedők nyitva tartását a fagyok miatt szilveszterre is meghosszabbította.

Frissen mosott és összehajtott téli holmik sorakoznak a Prizma úti nappali melegedő polcain. A november elején kezdődött krízis időszak óta a nappali- és az éjjeli melegedő is telt házzal működik. De még mindig akadnak olyan utcán élők, akiket nehéz rábeszélni a menedékre.



Utcai munkásaink naponta kb. 10-15 fővel találkoznak. Ebből a 10-15 főből 6-5 kifejezetten az, aki a szabad ég alatt tartózkodik még éjszaka is.- Tájékoztatott Gajdos Tímea az Átmeneti Intézmények vezetője



Az év utolsó napján már napközben is újra 0 fok alá süllyed a hőmérséklet. A Tószegi úton ezért az éjjeli menedék és a krízis szálló, január 2-ig nappali melegedőként funkcionál.



Plusz szolgáltatásként nyitva tartjuk az éjjeli menedékünket. Ez azt jelenti, hogy január elsején nem kell kimenni onnan a lakóknak, hanem napközben is bent tartózkodhatnak. -Tette hozzá Gajdos Tímea



A szállás mellett a Humán Szolgáltató Központ utcai munkásai heti kétszer étel osztással is segítik a rászorulókat.

Előző Előszilveszteri előzetes
Következő 24 családot segít Szandaszőlősön a szünidei étkeztetés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás