Melegétel osztás a Hellasz Tavernában

A Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat megkezdte karácsonyi jótékonysági meleg étel osztását. A szervezet – mivel a Szolnoki Élelmiszerbankot is működteti – korábban tartós élelmiszert juttatott el a rászorulóknak, most a Hellasz Tavernával közösen kínálják a meleg étel.

Hurka és kolbász, sültburgonyával, savanyúsággal és friss kenyér. Ez volt a mai menü. A Hellasz Taverna felajánlásának köszönhetően több nélkülöző családban is meleg étel került az asztalra. Az étterem tulajdonosa Tzortzis Evangelos nem először segíti a rászorulóknak, most is azonnal felvállalta a jótékonysági akciót.

“Az én vallásom ortodox, gyerekként megtanultam, hogy, ha lehet segíteni akkor segítsünk, mostmár tudok segíteni, mindig az számít, hogy mi mit gondolunk nem az, hogy mit mondanak rólunk, így a taverna segít annak, aki kéri, hogy segítsek.”” – mondta Tzortzis Evangelos a Hellasz Taverna tulajdonos.

Ma 60 főnyi ételt osztottak szét azokat között, akiket előre tájékoztattak róla. A 4 nap alatt pedig összesen 150-en kapnak majd meleg étel.

“”Hogy mi alapján választottuk ki ezt a 150 főt? A két héttel ezelőtti nagy élelmiszerláncban tartott élelmiszergyűjtésünk kapcsán nagyon sok tartós élelmiszer összegyűlt, ezt a nagycsaládosoknak és az egyedülállóknak fogjuk szétosztani december 17-én és a listánkban maradt többi rászoruló pedig ezt az étkezést kapja.”” – mondta Dr. Molnár Beáta a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat megyei elnöke.

Olyan menüt állítanak össze, ami egyszerű, könnyen szállítható, de egyben laktató is.

“”Nagyon jókor jön, 12 tagú a családom, 10 gyermekem van odahaza, én és a párom és én sajnos mostanában nem dolgozom, úgyhogy ilyenkor nagyon jó jön.”” – mondta Bujáki Sándor János.

Az akció – a hétvégét leszámítva – jövőhét hétfőig tart. A ételt 11-től 13 óráig lehet átvenni a Sütő úti tavernában. ”

Előző Két intézmény is meghosszabbította a katonasuli-programot
Következő Reutlingeni adomány csomag

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás