Ülésezett az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság

Újabb felzárkóztatási és közösségépítő program indul a szegregátumban élők számára Szolnokon. A tervek szerint a programot mintegy 7 millió forinttal és egy telekkel támogatja az önkormányzat. Emellett a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ez évi beszámolójáról is tárgyalt az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság.

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ez évi beszámolóját is véleményezte mai ülésén az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság. Tasnádi Zoltán kiemelte: mára a sportiskola a városi oktatási intézmények szerves részévé vált, ugyanis a szakosztályok edzéseinek az iskolák tornatermei biztosítanak teret nagy részben.

„A 2016-os évben a szolnoki sportiskola 54 edzővel, illetve valamivel több, mint 800 gyermekkel dolgozott 7 sportág 9 szakosztályában. Az eredményességet -és ezt a beszámolóban olvashatjuk- az is mutatja, hogy az elmúlt 10 évben lényegében a sportiskolák országos versenyében a szolnoki sportcentrum és sportiskola minden évben valahol a dobogón végzett.„ – emelte ki Tasnádi Zoltán.

Az elnök arra is rámutatott, hogy az intézmény egyre több nemzetközi sporteseményen vesz részt, illetve a saját szervezésű nemzetközi események száma is nő. A sportiskola gazdasági háttere biztosított, a fő finanszírozó továbbra is az önkormányzat, a TAO-s pénzek mellett, illetve az állam is hozzájárul a működéshez különböző támogatási programokon keresztül. – mondta Tasnádi Zoltán. A bizottság tagjai a mai ülésen egy, a szegregátumban élők felzárkóztatását támogató, TÁMOP-os projekt előterjesztését is tárgyalták. A 2017-ben induló program a Motor és Törteli utak környékén élők felzárkóztatását és közösségfejlesztését segíti majd.

Tasnádi Zoltán aláhúzta: „Ennek a programnak a fantázianeve a Csillagház-Cserhaj Szolgáltató Pont lesz. Lényegében Szolnok városa ehhez a projekthez egy ingatlannal, a Törteli út 5. alatt lévő ingatlannal fog hozzájárulni, illetve a 2017-es költségvetésében a város elkülönített erre a célra valamivel több, mint 6,6 millió forint támogatást.„

A mai ülésen emellett a RepTár működését érintő döntésekről és a bizottság 2017 I. félévi munkatervéről is tárgyaltak a tagok.

Előző A Hetényi Géza Kórház adventi koszorújának második gyertyája is kigyúlt
Következő Két intézmény is meghosszabbította a katonasuli-programot

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás