Ünnepi menetrend és nyitvatartás

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően változik a buszok és vonatok szilveszteri, újévi menetrendje. A helyközi autóbuszok 29- én szabadnapi, 30-án munkaszüneti, 31-én szabadnapi rend alapján közlekednek. Elsején a hét első tanszünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napja, másodikán pedig tanszünetes munkanap szerint. Ugyanez vonatkozik a helyi járatokra is. Fontos azonban megjegyezni, hogy az év utolsó napján este 6 órától, illetve az év első napján reggel 8 óráig menetrendi korlátozás lesz érvényben. A vonatok 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes. Január 2-án, szerdán már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok. A menetjegyek vásárlásáról érdemes időben, akár több nappal előbb gondoskodni, illetve kihasználni elektronikus csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket. December 31-én az üzletek korlátozottan lesznek nyitva – itt a boltok a korábbi tapasztalataik alapján fogadják a vásárlókat -, 1-jén pedig kevés kivétellel minden üzlet zárva lesz.

Előző Tűzijáték szezon <br>
Következő Megjelent az Eső<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás