Vásárlás után csere

Túl kicsi-túl nagy, nagyon világos vagy sötét. Ezek a legjellemzőbb érvek a karácsonykor kapott meglepetések cseréjére. Az ünnepek előtti rohanás után megkezdődött a termékek vissza vitelének szezonja, azonban a vállalkozások, cégek, illetve üzletek nem minden esetben kötelesek a csere lehetőségét felajánlani.

-Hogyha a termék egyébként hibátlan és csak arról beszélünk, hogy a színe miatt, vagy mert kettő lett belőle, esetleg egyszerűen csak nem szerették volna- ha hibátlan a termék akkor azt kell elfogadnunk amit nekünk az üzlet mondd. Tehát ha azt mondják, hogy nincs semmi akadálya örüljünk neki. De ha azt mondják, hogy a rendszerük nem alkalmas rá, akkor nem tudunk mit tenni.” – mondta Dr. Lipták Gergely a JNSZ Megyei Kormányhivatal fogyszatóvédelmi osztályvezetője.

Az üzleteket minden eseteben blokkal, valamint a vásárlást igazoló nyugtával ajánlott felkeresni. A jogszabályok szerint a hibás és 10 ezer forint fölött vásárolt- jellemzően elektronikai cikkeket- az árusítók három munkanapon belül kötelesek hibátlan termékre cserélni.

-Ha most derült ki ünnepek alatt, hogy ezekkel valami nem stimmel, itt él a három munkanapos kötelező csere. Tehát hangsúlyozom munkanapon belül, azt cserélni kell egy jó termékre. Itt szerencsénk van olyan szempontból, hogy hosszú hétvégés ünnepek voltak, tehát, aki 20-21-én vásárolt és akkor rögtön nem is nézte meg az ünnepek után 27-28-án még a három munkanapban benne lesz.”- tette hozzá Dr. Lipták Gergely.

A karácsonyi ajándékokat évről-évre egyre többen szerzik be valamilyen webáruházból. Az internetről vásárolt termékeket az átvétel után számított 14 napon belül kell visszaküldenie a vásárlóknak.

Előző A szolgálatban lévőket látogatták meg
Következő Tűzijáték szezon <br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás