Jászsági adomány a megyei kórháznak

Ünnepélyes keretek közt adta át a két hűtőszekrényt és a két televíziót Pócs János országgyűlési képviselő a megyei kórház vezetőjének. A tévéket a sürgősségi, a hűtőket pedig a gyermekosztály kapja.

– Nagyon örülünk neki és nagyon hálás szívvel köszönjük, polgármester úrnak és képviselő úrnak, akik effektíve gyártották és felajánlották, jó helyre fog kerülni.” Dr. Bene Ildikó, igazgató

Pócs János hangsúlyozta: a Jászság és Szolnok mindig kiválóan együttműködtek, a cél pedig az, hogy ez továbbra is így maradjon. Bár Jászberényben is jól felszerelt kórház fogadja a betegeket, a legmagasabb egészségügyi ellátást a Hetényiben kaphatják meg a jászsági betegek is.

-A megye szerves része minden területen a Jászság, van amikor Szolnok van a Jászságra utalva, van amikor fordítva, de többet van a Jászság Szolnokra, és ha ezt a segítséget amit Szolnoktól, vagy a kórháztól kap a Jászság , akkor ebből illik néha egy kicsit vissza is adni. –

Az eszközöket a Samsung és a Jász-Plasztik Kft. ajánlotta fel.

-Nekünk bevett gyakorlatunk, hogy kapcsolatban vagyunk a cégekkel, és ha megkeressük őket, hogy valamilyen közös cél érdekében segítsenek mindig segítenek. Jászberény városa a megyei kórházat természetesen mint a megyei egészségügyi ellátás legmagasabb szintjét támogatja, mert magunkénak érezzük. – – mondta Dr. Szabó Tamás, polgármester.

Dr. Bene Ildikó elmondta: advent időszakában számos adományt kapott a kórház. Nemcsak cégek és civil szervezetek, hanem magánszemélyek is szívesen támogatják az intézményt.

Előző 40 millió forintnyi adomány 5 év alatt<br>
Következő Csapatépítő korizás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás