Családbarát Önkormányzat cím

A Nagycsaládosok Országos Szervezete 2006-ban alapította az elismerést. Szolnok 2007-ben, 2015-ben, majd idén ismét kiérdemelte a címet. Az elmúlt években körülbelül 50 olyan intézkedés született, amely a családok biztonságát és a város identitását erősítik.

-Rengeteg, sok minden történés van ez ügyben, mert pl. az első lakáshoz jutók támogatása vagy az Idős Akadémiák – az idősek számítógépes ismereteinek bővítése. Vagy ikrek születésekor házi gondozás biztosítása vagy a Diáktanács, a Diák Közgyűlés, a diák polgármester választás és ezen keresztül a gyerekek véleményének beforgatása a város fejlődésébe, fejlesztésébe. Temérdek minden történik.” -nyilatkozta Szalay Ferenc polgármester.

A címet odaítélő szakmai zsűri a bírálás során két fontos elemet emelt ki a megyeszékhely programjai közül: az egyik a -biztonságos szórakozóhely program”, a másik pedig az 50. házassági évfordulójukat ünneplők elismerése, de ezek mellett számos intézkedés áll a siker mögött.

-A Családbarát Program egy nagyon sok cselekvésből álló programja a városnak és tulajdonképpen próbáltunk minden korosztály számára valamilyen programot, cselekvést kialakítani. És azt gondoltuk, egy nagyon fontos esemény a fiatalok életében az, amikor betöltik a 18. életévüket és úgy gondoltuk, a város szeretné valamilyen úton-módon ezt feléjük közvetíteni.” – nyilatkozta Dr. Versitz Éva, a Humán Igazgatóság igazgatója.

14 középiskolából összesen 70 diák – az intézményeik ajánlását követően – meghívást kapott a Városháza Dísztermébe. Õk személyesen a polgármestertől vehettek egy ajándékot, a boríték pendrive-ot rejtett. Az adathordozó – a családbarát intézkedések egyikét – a -Szolnok haza vár” programot tárolja, ezzel is erősítve a fiatalokban a városi identitást és azt, hogy szolnokinak lenni jó.

Előző Városházi adomány
Következő Újabb adomány a Családok Átmeneti Otthonának

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás