A Széchenyi Egyesület karácsonyi ünnepsége

A Zengő Óvoda Maci csoportosai örvendeztették meg a közönséget a Széchenyi Egyesület karácsonyi ünnepségén. Összesen 4 óvoda, két általános iskola, egy gimnázium és egy könyvtár működik a városrészben. Õk immáron több mint két évtizede együtt is megünneplik a szeretet ünnepét.

-A Széchenyi Lakótelepért Egyesület ilyenkor a városrészben működő óvodáknak, iskoláknak a gyerekeit is megajándékozza. Összejövünk, mint egy olyan közösség, aki már hosszú évek óta, sőt már lassan több évtizede ilyenkor a karácsonyt megüli és együtt énekelünk, beszélgetünk és kiosztjuk az ajándékokat.” -nyilatkozta Dr. Kormosné Szombati Márta (Fidesz-KDNP), a 2.evk önkormányzati képviselője.

Az intézmények egyenként 20.000 forintos vásárlási utalványt kaptak Karácsony alkalmából. Ezt szinte bármire felhasználhatják.

-Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy eszközökre. Tehát, itt gondolok magnóra, laptopra vagy annak pótlására – mert nyilván annyit sajnos nem tudunk adni, hogy egy laptopot kifusson, de előszeretettel használják föl farsangkor, illetve iskolai rendezvényekkor ezt a kis összeget, amit természetesen arra költenek, amire akarnak, nincs szigorú elszámolása.” -nyilatkozta Balázsiné Gődér Ágnes, Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület titkára.

Az elmúlt két évtizedben szinte mindig a Széchenyi István Gimnázium előtti tér ún. nagy fenyőfájánál tartották a karácsonyi ünnepséget, de idén – a hidegre és a kicsikre való tekintettel mindenki behúzódott az iskola aulájába.

Előző Humán kapacitás fejlesztés a MÁV Kórházban<br>
Következő Így alakul idén az ünnepi nyitva tartás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás