Gyerektanács adományátadó

Meglepetésekkel megrakott dobozokkal és szatyrokkal, érkeztek a diákok a megyei kórházba. A fiatalok novemberben kezdtek gyűjteni iskolájukban beteg társaiknak. A tanulók úgy válogatták össze a játékokat, hogy a legkisebbek és a nagyobbak is megtalálják kedvenceiket.

-Múlthát pénteken jutottunk ara, hogy jó most már nagyon sok dolog összegyűlt és akkor különválogatjuk ezeket a dolgokat, hogy mit hova viszünk. Nagyon sok dolog összegyűlt vagy három zsáknyi plüss, nagyon sok társasjáték, kis autók, barbie-k, minden ami a gyerekeknek kell.”- mondta Zupkó Zita a városi Gyermektanács elnöke.

Az osztályon minden segítségre szükség van. A beteg gyerekek mihamarabbi gyógyulásáért a megyei közgyűlés is összefogott, felajánlásukat kézi eszközre fordítják. A beszerzéshez szükséges forrást Fehér Petra a megyei közgyűlés alelnöke adta át.

Kisebb tételekből kézi eszközöket szoktunk vásárolni. Most kézi masszírozóra fogjuk használni, amit elsősorban légúti betegek mellkasmasszírozásához nélkülözhetetlen.” – mondta Retkes Tamás a Hetényi Géza Kórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.

Az átadón nem tudott minden kis beteg ott lenni, hozzájuk az osztályon dolgozók viszik el a meglepetéseket. A Gyerektanács gyűjtőakciójának átadója december 20-án a Családok Átmenti Otthonában folytatódik.

Előző Szolnok Segít- Pénzadomány Molnár Mónikáéknak<br>
Következő Vadkacsák telelnek a Zagyva belvárosi szakaszán<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás