Felzárkózási fórum

Helybe megy hamarosan a segítség. A megye kijelölt településein életvezetési tanácsadással, közösségi programok szervezésével igyekszik elérni a rászorulókat a megyei önkormányzat.

“A projekt célcsoportjai elsősorban a hátrányos helyzetű rétegek: vagyis a mélyszegénységben élők, romák, gyerekek, idősek, fogyatékkal élők. Elsősorban nekik szeretnénk olyan megyei fejlesztési programot elindítani amivel a felzárkózásukat segíthetjük.”- tudtuk meg Molnárné Hermann Zsófia felzárkózási munkatárstól.

A projektre 57 millió forint támogatást nyert a JNSZ Megyei Önkormányzat. Ebből a pénzből 2021- ig biztosítanak programokat a rászorulóknak.

“Itt a különböző célcsoportoknak esélyteremtést, esélyegyenlőséget elősegítő témákban fogunk majd szervezni előadásokat”

A felzárkózási fórum első ülésén 18 szervezet és intézmény írt alá együttműködési megállapodást. Jelen voltak többek közt az érintett települési önkormányzatok, a megyei rendőrfőkapitányság, a tankerületi központ és több civil szervezet is.

“A következő 3- 5 év az mindenféle képpen magával hozhatja azt, hogy kimondottan a megyén belül is- nemcsak Szolnok, hanem mondjuk a megyének az északi része, vagy a megyének a keleti része is olyan folyamatok részese lesz ahol elsősorban a hátrányos helyzetű közösségekből rengeteg fiatal megérti azt, hogy az általános iskola befejezését követően a szakmaszerzés lesz az az út amivel előbbre lehet mozdulni, úgyhogy ilyen tekintetben mind Jászberényben, mind Karcagon, mind pedig itt Szolnokon a szakképzési centrumok munkáját kiemelten fontosnak tartom, ott nagyon sok minden el fog dőlni és ezt a munkát kell, hogy segítsék egyébként mindazok a szereplők- megye vezetés, helyi roma önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák, pedagógusok akiknek abban van felelősségük, hogy a gyerekek ne csak elkezdjék a szakmaszerzést, hanem sikerüljön befejezni is azt.”- hangsúlyozta Forgács István romaügyi szakértő.

A tervezett közösségi rendezvények sorában az elsőt szerdán Törökszentmiklóson rendezik, ahová a fogyatékkal élő helyi lakosokat várják majd.

Előző -Ne láncolj le, inkább ölelj meg!”<br>
Következő Szolnok Segít- Pénzadomány Molnár Mónikáéknak<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás