Bronzérmes a Barack Hotel séfje

A versenyen a -szakács művészetek” kategóriában indult a Barack Hotel séfje és csapata. Sajátos menüt kellett elkészíteni, majd egyedi kompozícióban kiállítani 180 perc alatt. A feladatot nehezebbé tette a méretbeli meghatározás, tudtuk meg Kocsis Zoltántól a Barack Thermál Hotel & Spa konyhafőnökétől.

-Ez a szakácsművészet kategória egy teljesen szabadon választott, itt meg kell mutatni azt, hogy milyen technológiákkal tud dolgozni az ember, milyen alapanyagokat tud felhasználni és ezt minél választékosabban, illetve hát itt a méretek azért elég fontosak, tehát ő vannak úgynevezett finger foodok amikből kellett készíteni két hideg és két meleg fajtát, és ezeknél méretbeli meghatározás volt, hogy 1 falat, egy finger food, az a 20 grammnál nem lehet, tehát maximum 10 és 20 gramm közötti falatokat kellett elkészíteni.

Egy olyan alapanyagra esett Zoltán választása, amely merész és figyelemfelhívó volt, így leginkább ezt értékelték a bírák.

-Amit mi készítettünk, ami szerintem elég különlegesnek mondható, az a pacal, a marha gyomor volt, ugye belsőséggel nem nagyon dolgoznak, illetve legtöbbször inkább a májjal dolgoznak, ami viszonylag könnyen kezelhető. Egy marha gyomorral én még nem találkoztam, illetve nem hallottam róla hogy bárki részt vett volna ezzel egy ilyen versenyen.”

A több hónapos felkészülés és a hosszú utazás meghozta eredményét, hiszen átvehették a kemény munkáért járó bronzérmet és rengeteg gratuláció és elismerés érkezik hozzájuk.

Előző Laptopokat adtak át
Következő Lezárult a Széchenyi Tanoda projekt

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás