Karácsonyi adományok

Játékok sorakoznak a belvárosi optika üzletterében. Azok az adományok, melyeket a vevők vittek be, hogy így segítsenek a rászorulókon karácsony előtt.

Maga az üzlet is vásárolt játékokat, azon túl, hogy folyamatosan készítik a szemüvegeket a nehéz sorsúak számára.

Kiss Rita koordinátor Szolnok Segít Program :

-“Minden évben 4-5 embernek sikerült szemüveget készíteni, most pedig azzal keresett meg az EMO Optika vezetője, hogy célzottan a gyereknek szeretne gyűjteni játékokat.”

Mintegy ezer családdal áll kapcsolatban a Humán Szolgáltató Központ. Közülük sokan a mindennapokban is nélkülöznek, és nem lesz olyan a karácsonyuk, mint azt szeretnék.

Varga Péter tulajdonos EMO Optika:

-“Folyamatosan gyűjtünk szemüvegekre, itt van továbbra is a Szolnok Segít urna és igyekszünk azokhoz az összegekhez hozzátenni , ami abba bekerül. Ebből szemüveg fog készülni most karácsony alkalmából. –

A közösségi oldalon pedig felhívást tettek közzé, melyben ruhaneműket, játékokat kértek. Rengetegen adakoztak, így ma rengeteg ruhát és játékot szállíthattak el a Humán Szolgáltató Központba, ahol gondoskodnak arról, hogy valamennyi adomány a legjobb helyre kerüljön. A program szívesen fogad tartós élelmiszereket. A segítő szándékot a 420-614-es telefonszámon jelezhetik.

Előző Pénteken és szombaton esett a hó JNSZ megyében
Következő Felívelő pályán a megye idegenforgalma

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás