Gyertyagyújtás a Kossuth téren

A Szolnoki Evangélikus Egyházközség műsora nyitotta meg a szombati ünnepséget a zsúfolásig megtelt Kossuth téren. Győri Péter Benjámin evangélikus lelkész beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jézus Krisztus születése előtti egy hónap a várakozás, elcsendesedés és a gondolkozás időszaka.
Hozzátette: az ünnep nem akkor lesz teljes, ha minél több mindent teszünk bele, hanem akkor ha nem felejtjük el, kiről és miről is szól valójában.

-Valahol elhagytuk a karácsonyt, elhagytuk azt akit ünneplünk. De hogy ő ott van e? Otthonosan mozog e Isten az életünkben? Isteni e az életünk? A karácsony arról szól, hogy Isten mint egy hős lovag leküzdött fényévnyi távolságot azért, hogy velünk találkozhasson, hogy az egész életünk ünnep lehessen. –

Advent harmadik vasárnapja kiemelkedik a többi közül. Advent második felének kezdetét jelzi. A gyertya színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. Szombaton délután öt órakor Győri Péter Benjámin gyújtotta meg a harmadik gyertyát. Az utolsó gyertyát december 21-én, pénteken a görögkatolikus egyház gyújtja majd meg.

Előző Családkutató pályázat eredményhirdetése
Következő Pénteken és szombaton esett a hó JNSZ megyében

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás