Csokigyűjtő akció a Szigligeti Színházban

Táblás csokik, bonbonok és még gumicukor is került abba a gyűjtő ládába, mely a Szigligeti Színház társulatának karácsonyfája alatt kapott helyet. Ebbe várják a felhívásra érkező édességeket. A kórházban lábadozó gyerekeknek megálmodott akciót a teátrum vezetője a megyei kórház főigazgatójával, Dr. Bene Ildikóval együtt indította útjára.

-Megemlítettem neki, hogy esetleg a Hetényi Géza Kórház gyermek osztályát tudnánk-e segíteni valamivel, ami a gyerekeknek mindenféleképpen ínyencség. Elsősorban csokira gondoltam, meg egyáltalában a szeretetre és annak az átadására.”- mondta Balázs Péter a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

A gyűjtés kedden kezdődött, azonban a láda már félig megtelt. A csokoládékat a látogatók az előadások időpontjában tudják elhelyezni a karácsonyfa alatt. A teátrum azokra is gondol, akik édesség nélkül érkeznek, azonban szívesen csatlakoznának a felhíváshoz.

-Fölsétál a másfél emelettel magasabban elhelyezkedő büfénkbe, hol most kivételesen a finom italok és szendvicsek mellett hatalmas csoki választék van, különböző árfekvésben, úgyhogy, ha segítségére akar lenni ennek a nemes kezdeményezésnek, akkor tényleg szünetben vagy előadás előtt módja nyílik.”- tette hozzá Balázs Péter.

Ez már a Kossuth téri jegyiroda. Itt két kosár várja azokat, akik csokoládéval tennék szebbé az idei év végét a beteg gyerekek számára.
A jegyirodába december 21-ig, a teátrumba pedig december 26-ig lehet eljuttatni az édességeket, amit a gyerekeknek december 27-én adnak át.

Előző Házhoz vitték a szeretetet
Következő Újabb leletek és téliesítés a Művésztelepen

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás