-170 éves a magyar honvédség” rajzpályázat

Megtelt a Megyeháza Nagykun terme. Az általános és középiskolások számára hirdetett rajzpályázatot 2016-ban írta ki először a Szolnoki Szablyavívó Iskola, melyre akkor 70 munka érkezett. Idén ez a szám több mint a duplájára nőtt.

-7 kategóriába határoztunk meg, természetesen az első osztályosoktól kezdve a gimnáziumig. Ebben ugyan úgy az első háromig, illetve különdíjasaink voltak.” -nyilatkozta Békési István, a Szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola vezetője.

A gyerekek a katonai hagyományok szerepének fontosságáról rajzoltak. Így tett Csabai Lívia is, aki díjjal térhetett haza.

-A papám is a katonaságnál dolgozott és hát, mert szeretem az ejtőernyősöket.”

Szabó Gertrúd művészeti különdíjban részesült.
-Amikor elsőnek meghallottam, hogy mi a téma, nagyon örültem neki, mert szerintem ez egy nagyon jó téma, erre sok mindent lehet rajzolni. Szakkörökre járok és minden szakkörön folytattam, amég nem lettem kész vele. Vízfestékkel csináltam és még porpasztellel is rádolgoztam.”

A pályázatot benyújtó és díjazott iskolások édességgel és könyvjutalmakkal térhettek haza.

Előző Rotary adomány a Szolnok Segít programnak
Következő Családügyi koneferencia

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás