Átadták a megújult Tisza parkot

Ünnepélyes keretek között átadták és megnyitották a néhány hónapig elzárt teret, a Tisza parkot. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. szakemberei 3800 munkaórát töltöttek a tér tisztításával, megújításával. Egyebek mellett – 1900 négyzetméter térkő burkolatot, ülőkövekkel kombinált padokat és 16 körös automata öntözőrendszert építettek ki. A nagyobb munkálatok nyáron kezdődtek és már novemberben véget is értek, mégis várni kellett az átadással.

-Láthatták a szolnokiak, hogy egy hónappal ezelőtt lényegében már elkészült a park. Erre azért volt szükség, azért nem engedtük be a szolnokiakat, mert a gyepszőnyegnek meg kellett gyökeresedni. Abban reménykedünk, hogy mindenki vigyázni fog erre az új, szép, tiszta parkra.”-nyilatkozta Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója.

A korábban helytelenül használt, cserjékkel, bokrokkal rendezetlenül beültetett területet egy hangulatos sétálótérré alakították.

-Köszönetet szeretnék mondani a Városüzemeltetési cégünknek, amely másfél évesen elérte azt, hogy több száz milliós beruházásokat, fejlesztéseket tud menedzselni, kivitelezni. Azt gondolom, hogy ezt a munkát tovább kell vinni.” -mondta Fejér Andor alpolgármester.

A park modern stílusú, LED fényforrással ellátott kandelábereket, új fákat és 150 négyzetméteren virágágyást is kapott.

-Egy nagyon komoly park rendezés után azt mondhatjuk, hogy a város egyik legszebb területén állunk. Mintegy 6000 négyzetméteres park alakult ki és ebben rengeteg minden van, található, ami a későbbiekben kellőképpen szolgálja az itt élőket.” -mondta Szalay Ferenc polgármester.

A park területén kialakított leendő játszóteret 200 méter kerítéssel vették körbe. A gyerekek egy ivócsapot is használhatnak majd. Az új játékelemek beépítése a jövő év elején várható.

Előző Alkoss Szabadon!
Következő Adventi kiállítás a kormányhivatalban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás