Javul a közbiztonság a Vegyiművek Lakótelepen

Szemetelés, rongálás, drogproblémák. Ezek orvoslására használja majd föl az önkormányzattól kapott 400 ezer forintot a -Szolnok Város Közbiztonságáért” Közalapítvány. A napokban folyósított 400.000 forint egy része a Tisza menti Vegyiművek lakótelepen tapasztalt tendenciák visszaszorítását szolgálja majd.

-A támogatási szerződést ebben az ügyben megkötöttük az önkormányzattal, rövidesen összeül a kuratórium és a kuratóriumi tagok, illetve a kuratórium fogja eldönteni azt, hogy mire kerül felhasználásra ez az összeg. Nyilván a működésünkre is gondolnunk kell, mindezek mellett vélhetően alkohol -és drogprevenciós programokra fogjuk fordítani.” – nyilatkozta Jóvér Zoltán, a -Szolnok Város Közbiztonságáért” Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A tervek szerint a Vegyiművek Lakótelepen egy gondnokot alkalmaznak majd, aki a nem kívánatos jelenségekről tájékoztatja a hivatalos szerveket.

-Egészen apró, például a környezetre nem odafigyelő emberek, tehát a szemetelő emberek vagy, hogy ha valaki zöld területre parkol, ezen kívül rongálás. Például történt olyan, hogy – az elmúlt év folyamán – buszmegállót rongáltak meg fiatalok a térségbe.”-tette hozzá a kuratórium elnöke.

A csütörtökön megítélt forrásból a szandaszőlősi Katona József utca környékén élő lakosok számára szemléletformáló oktatásokat szerveznek decembertől. Például a bűnmegelőzéssel és a vagyonvédelemmel kapcsolatosan. Ezeket képzett szakemberek – többek között a katasztrófavédelem és a honvédség munkatársai tartják. A -Szolnok Város Közbiztonságáért” Közalapítvány 15 éves fennállása alatt eddig több, mint 30 millió forintot fordíthatott Szolnok városának és a térség közbiztonságának fejlesztésére.

Előző Műszaki pályaorientáció a Tiszapartiban
Következő Megújult a tószegi általános iskola

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás