Jótékonysági borkínálás

December elsejétől 23-ig kínálja kiváló forralt borait és teáját a Rotary Club Szolnok a Kossuth téri adventi falu könyvtár felőli faházában. A kezdeményező, Dr. Kürti László gyermeksebész elmondta :18 esztendeje egy közös ötletelés nyomán rendezték meg az első borkínálást, melyre mindent adományként kaptak. Így van ez nagyrészt most is. Az üstben forró tea és fűszeres, narancsos bor melegszik.

Sticz Ferenc a projekt szervezője, Rotary Club Szolnok:
-“Mi vizet abszolút nem teszünk a borba, fontos a vendég, az, hogy az adománnyal megelégedetten távozzon, ezért minden évben finom borokat kínálunk. Az egri pincészetben vannak a boraink. A vörös az Merlot és Kékfrankos cuvée-je, a fehér pedig Olaszrizling és Zenit keveréke. Kevés cukor, fahéj, szegfűszeg, szemes bors, citrom, és narancs megfelelő arányaival keverünk. –

A Tea is adomány, mint ahogyan a kínálók munkája is az. Pontos beosztás szerint állnak a faházban a tagok délután 5-től este 11-ig. Így egy klubtag 4-5 alkalommal kínálja az arra járókat.
A pulton pedig az adománygyűjtő láda, hiszen az összegyűlt pénzt idén is jótékony célra fordítják. A Liget otthon egyik alapítványa kapja az összeget..

Jánosi Zsolt elnök, Rotary Club Szolnok
-“A kedvezményezett úgy nyilatkozott, hogy szeretnének multimédiás eszközökbe fektetni, olyan eszközökre vágynak, amik segítené az ő mindennapi életüket és a sportbéli tevékenységüket egyaránt. –

Arra biztatják a szolnokiakat, hogy fogyasszanak a forralt borból és a teából, a ládába pedig szívük szerint tegyenek pénzt, amivel a Liget Otthon lakóit támogatják.

Előző Meggyújtották az első gyertyát az óriáskoszorún<br>
Következő December 3-a a Fogyatékos emberek világnapja

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás