XII. COOP Mikulás Ünnepi Programok

Manók mutatták az utat a Kossuth térről induló Coop kis vonathoz tavaly decemberben. A hideg idő ellenére a piros kisvasút hamar megtelt. A hagyomány ebben az évben is folytatódik. A szervezők idén először úgy tervezték meg az út vonalat, hogy az minden óvodát érintsen.

-Az összes programunk között szinte – azt mondhatjuk- szinte ez a leges legfontosabb programunk. Hiszen valóban idén valamennyi óvodába eljutunk, több mint 2000 gyerekhez eljutunk. Ugyanakkor a több mint 2000 felül többen részt vesznek ebben a programban.”- mondta Fekete Tibor a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

A Coop mikulás a Hetényi Géza Kórházba a beteg gyerekekhez is ellátogat. Ajándékait angyalok, krampuszok, valamint a Szegő Gábor Általános Iskola kismanóinak segítségével osztja szét.
A Coop 12. alkalommal megvalósított programja az összetartozás érzését erősíti a városban.-

-Nagyon fontos az, hogy egy ilyen nagy család, mint egy város éreztesse azt az itt élőkkel, hogy ilyenkor a december eleji mikulás ünnepségeken, ünnepen tudjon adni a legkisebbeknek. Tudjon adni a rászorultaknak, a betegeknek és megtudja mutatni, itt a városközpontban, az adventi forgatagban, hogy hozzátartozik a városhoz, szerves része a városnak a Coop.” – mondta Szalay Ferenc polgármester.

Narráció: élményekkel gazdagítja a gyerekeket. A vonatra ezzel a zöld csuklópánttal lehet felszállni.(1259) A karszalag december 1-től bármely szolnoki és Szolnok környéki üzletben 500 Ft feletti vásárlással szerezhető be.

Előző Megyei foglalkoztatási paktum
Következő Ételt osztott a Szent György Lovagrend

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás