Ifjú zenebarátok világnapja

Fuvola tanszakos növendékek előadás nyitotta meg kedd este az Ádám Jenő Zeneiskola ünnepi koncertjét. A diákok játékukkal Franz Schubert osztrák zeneszerzőre, illetve a híres német komponistára Ludwig van Beethovenre emlékeztek. A fiatalok ez alkalommal tanárikkal együtt zenéltek.

-Nyilván, ha valaki olyannal kell együtt énekelnem, aki mögött többéves tapasztalat áll, akkor kicsit megnyugtató érzés tud lenni a számomra. Szerintem nagyon csodálatos, ha a tanár a diákkal énekel együtt, mert, akkor látják, hogy ki az, akitől én is tanulom azt, amit most tudok.”- mondta Mérész Adél.

A tanár-növendék koncert az ifjú zene barátok napja előtt is tisztelgett, amit 1968 óta minden év november 20-án ünnepelnek világszerte. A jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet a zene oktatás fontosságára a gyerekek életében.

-Hagyomány nálunk nagyon sok rendezvény, most már az ifjú zenebarátok napja is, hogy méltó hangsúlyt kapjanak. Hiszen a fiatalok, ha zenét tanulnak akkor nagyon sok téren fejlődnek: matematika, fizika, nyelvtudományok terén is sokkal jobban fejlődik készségük. Szeretnénk, hogy ugyanolyan helyen helyezkedhetne el a zene, mint a többi tantárgy.”- mondta az Ádám Jenő Zeneiskola igazgatója.

Schubert és Beethoven műveit a zeneiskola ütős-, fúvós- és magánénak tanszakának növendékei, illetve vonósai mutatták be.

Előző Emlékoszlopot állítottak Helmeczy Mihály emlékére Törtelen
Következő Megyei foglalkoztatási paktum

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás