Unokáink leborulnak

Az 1956- os forradalom helyi eseményeihez nagyban kötődik a Szolnoki Szigligeti Színház. A korabeli krónikákból kiderül, hogy október 23.- án a Budapesti Műszaki Egyetem szolnoki karának diák küldöttei a Marica grófnő előadását félbeszakítva jelentették be a forradalom kitörését. Balázs Péter igazgatása óta, minden évben megemlékezik a társulat a szabadságért életüket áldozó hősökre. Forradalmi dalok és versek hangozottak el az ünnepi esten. Molnár László Jászai Mari- díjas színművész -többek között- Ady Endre: A Tűz csiholója című költeményét szavalta el:

-Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. És ha százszor tudtak bátrak lenni. És ha százszor tudtak bátrak lenni, százszor bátrak és viharvertek.”

A társulat tagjai mellett 4 generáció szerepelt a műsorban. Vannak, akik megélték a forradalmi napokat és vannak, akik szüleiktől, nagyszüleiktől és tankönyvekből tudnak az eseményekről.

-Számomra sokat jelent. Õk az igazi hősök. Azok a fiatalok kiálltak Magyarországért és életüket áldozták. Hatalmas erőkkel álltak szemben és biztosan tudták, hogy ez az életükbe kerülhet. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy én soha nem leszek ilyen bátor!”

Nagy költők alkotásain keresztül is fennmaradtak az 56-os hősök tettei, üzenetei. Balázs Péter igazgató Kölcsey Ferenc szavaival búcsúzott.

-Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökül ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELÕTT!”

Előző Energetikai felújításokat véleményezett a pénzügyi bizottság<br>
Következő Egészségügyi, sport, turisztikai és szociális bizottság<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás