Az -Év turisztikai attrakciója” címre pályázik a Reptár

Nagy a nyüzsgés a Reptár ajándékboltjában. Naponta több százan látogatnak el a múzeumba, nyitás óta pedig több, mint 170.000-en nézték meg a város turisztikai attrakcióját. Ma Gyöngyösről és Taksonyból is érkeztek.

-Nagyon jó volt, nagyon fantasztikus. Ajánlom mindenkinek! Nekem vannak fiam és biztos, hogy őket is elhozom ide.” – mondta Szabó Krisztina.

-Mi egy osztállyal vagyunk, nagyon jó volt. A gyerekeknek a csúszópálya nagyon tetszett illetve nagyon feszülten figyelték a bemutatót.” – mondta kérdésünkre Németh Szilvia.

Ahogyan a molinó is hirdet, a Reptár 2016-ban elnyerte az -Év turisztikai attrakciója” címet. Idén újra megpróbálják begyűjteni az elismerést bár tudják, nehéz duplázni.

-Fontos mind a Reptárnak, mind Szolnoknak az, hogy a turizmusa lendületet kapjon és egy ilyen címet mégegyszer elhódítsunk. Még ebben az évben elindultunk aztán szerintem jövőre már nem, de ha lesznek fejlesztések majd újra megpróbáljuk. De azért lenne ez fontos, mert mindenki, aki szavaz, aki él ezzel a lehetőséggel és leadja a voksát az a város turizmusára is szavaz.” – mondta Kovács Ákos a Reptár ügyvezető igazgatója.

A látogatók számát tekintve a vidéki múzeumok listáján az első háromban szerepel a Reptár. Az érdeklődők 95 százaléka vidéki, a vendégkönyv tanúsága szerint pedig külföldről is jönnek szép számmal. A jövőben pedig tovább nőhet ez a szám, mert újabb fejlesztésekkel és programokkal készülnek.

-Lesz két olyan, sőt három olyan nagy produkció, ami biztosan az egész várost meg fogja mozgatni, de az ország is fölkapja a fejét. Ezen dolgozunk folyamatosan, nem álunk le, hanem bővülünk.” – tette hozzá Kovács Ákos.

A bővülésnek pedig újabb lökést adhat egy ismét elnyert cím. Szavazni a szallas.hu/evszallasa oldalon lehet, sőt kell is, hiszen egyelőre a Sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő áll az élen, második helyen a Sarudi Vízijátszótér van a Reptár pedig harmadik. Szavazni október 30-ig lehet a voksolók között pedig értékes utazásokat sorsolnak ki.

Előző Mocorgó a Napsugár Gyermekházban<br>
Következő Piac épül Szajolban<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás