Új tanév, megújuló diáktanács

Új tanév, új kihívások, új ötletek.. ez utóbbiak megfogalmazásában segíthet a Szolnok Városi Diákok Tanácsa. A szervezet tagjai rotációban váltják egymást, kilencediktől- tizenkettedik osztályig képviselik korosztályuk igényeit, elképzeléseit.

“Van amelyik iskolából egy ember jön, van amelyik iskolából három ember jön. Nincs meghatározva, mivel az üléseink nyíltak, tehát látogathatóak bárki számára és hát nyilván vannak azok az emberek akik inkább a háttérből adnak jó ötleteket és vannak azok az emberek akik elől járnak és ők ezeket az ötleteket pedig fel is mutatják.”- hangsúlyozta Kosztyu András a VDT jelenlegi elnöke.

A diáktanács munkájának egyfajta szócsöve a város diákpolgármestere. A tsiztet jelenleg a széchenyis Oláh Csenge tölti be. A találkozókon megfogalmazott ötleteket, elképzeléseket Szolnok önkormányzata is figyelembe veszi egy- egy döntés meghozatala során.

“Amit mi itt kitalálunk azt meg szokták hallgatni és többé- kevésbé, de inkább a legtöbb dolog az meg szokott valósulni és én nagyon várom már a közös munkát és kíváncsi vagyok milyen ötleteitek vannak.”

A DOKK Terasz Az “Alkoss szabadon” pályázat, a 24 órás vetélkedő, a csapatépítő tréningek mellé évről- évre új elemek is beépülnek. Ám mit érnek a programok, ha a fiataloknak nincs elég szabadidejük?

“Esetleg kevesebb óraszámuk legyen a diákoknak mert eléggé megterhelő hogyha nyolcadik-, kilencedik órára is vissza kell menni az iskolába és ott is még aktívan figyelni az órán, dolgozatokat írni és úgy gondolom, hogy kampányolni kellene a kevesebb óraszámért.”- mondj a verseghys Uhnsurge Nóra.

A diáktanács első megbeszélését hamarosan a tisztségviselők megválasztása követi. Nemsokára kiderül elnökként kinek szavaznak majd bizalmat erre a tanévre a szolnoki fiatalok.

Előző Adófolyószámla
Következő Hárman kapták meg a Pro Archivo díjat<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás