Virtuális túra a város felett

Egy kattintás és pillanatok alatt a RepTár bejártánál lehet az, aki a repülőgépek tárházát szeretné megismerni. Még egy kattintás és már a Rózsakert különleges virágairól olvashatunk. Az egyedi fejlesztésű program drónfelvételekből készült. A 360 fokos légi séta keretébe megyeszékhelyen akár több órát is eltölthetünk.

-Szerettük volna úgy bemutatni a nagy közönségnek a turisztikai látnivalóinkat, attrakcióinkat olyan szemszögből, amit eddig még nem tettünk meg. Így aztán információt nyújtunk többek között: a Rózsa kertről, a Városházáról, a Kossuth térről, Tiszai Hajósok teréről, Reptárról, Tiszaligetről, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőről, vagy a bagolyvár vadasparkról. Mindezt olyan perspektívában tesszük, hogy kellően közönségcsalogató lesz a jövőben.”- mondta Öhlbaum Emese a Városmarketing és Turisztikai Osztály vezetője.

A program augusztus eleje óta érhető el, a Szolnok.hu nyitó oldalán. A virtuális túra útvonal megszerkesztését több hónapnyi munka előzte meg. A fejlesztők most azt a 7 városrészt emelték ki, amelyek a látogatók körében a legkedveltebbek.

-Azt gondoltuk, hogy turisztikai szempontból ezek a legvonzóbb helyszínek és ezért esett a választás ezekre a helyszínekre. Egyrészt kulturális szempontú választás is megfogalmazódott részünkről, másrészt a szabadidő aktív eltöltése, akár a Tiszaligetet, Holt-Tiszát vagy a Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőt nézzük. De aki egy különleges látnivalót kíván megtekinteni a Rózsakert erre kitűnő alkalom.”- tette hozzá Öhlbaum Emese.

A virtuális túra helyszíneinek tárháza bővíthető, így a jövőben a felújított Művésztelep és az új Tiszaligeti Fürdő is a látogatható pontok közé kerül.

Előző Mozgáskorlátozottak toborzási nap
Következő Vasutas nyugdíj találkozó Szajolban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás