Úton a segítség!

Hatodik alkalommal szervezték meg az országos vasutas véradónapot. Az akcióhoz ezúttal is csatlakozott Szolnok.
A megszokott életét élte ma is a szolnoki vasútállomás. Egy kivétel azért akadt, a várótermet ezúttal nem a vonatokra váró utasok foglalták el, hanem az Országos Vérellátó Szolgálat Szolnoki Területi Vérellátójának, valamint a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének munkatársai. Amíg azonban tavaly délig több mint húszan nyújtották karjukat, addig ma, a véradás első két órájában mindössze négyen. Az adakozó kedv szerencsére délutánra megnőtt. 18 önkéntes jelentkezett, közülük 15-en adhattak vért, 5-en pedig először választották a segítségnyújtás ezen formáját. Mindenesetre, akik ma elmentek és vért adtak – nem feltétlenül csak a vasútállomásokon – három életet mentettek meg. Egyben hozzájárultak ahhoz, hogy a karácsonyi ünnepek idején is biztonságban legyen a hazai vérellátás.

Előző Együtt ünnepeltek
Következő Segítik a gázrobbanás károsultjait

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás