A Városházáról jelentjük

Stratégiai, egyben történelmi jelentőségű döntést hozott mai soron kívüli ülésén Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése. A Fidesz és a Jobbik-frakció is megszavazta a köznevelési intézmények állami átadásáról, a vagyont érintő kérdésekről és az ehhez szükséges feladatok elvégzéséről szóló előterjesztést. A szocialista képviselők nemmel voksoltak, míg a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Damjanich János Múzeum átvételéről szóló döntésnél tartózkodtak. A testületi ülés azonban ünnepélyes pillanatokkal kezdődött.
Elsőként Dr. Mosonyi Géza, a Helyi Választási Bizottság elnöke adott tájékoztatást a december 9-én megtartott időközi választásról, majd a megválasztott Petrovay Zoltán (MSZP) letette a képviselői esküt. A megbízólevél átadását követően 7 napirendi pontot tárgyalt soron kívüli ülésén a szolnoki közgyűlés. A testület 12 igen és 4 nem szavazattal mondott igent a köznevelési rendszer történelmi léptékű helyi átalakítására. Mint arról már többször beszámoltunk, 2013. január elsejétől az állam átvállalja az általános és középiskolák esetében a fenntartói feladatokat. Ez alapvetően szakmai irányítást jelent, melybe beletartozik a pedagógusok, és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők bérének, járulékainak központi biztosítása, továbbá a köznevelési feladat-ellátás és a szakmai továbbképzések összehangolása. Az önkormányzatok az ingó és ingatlan vagyon működtetéséről gondoskodnak, amely magába foglalja az üzemeltetési és karbantartási kötelezettségeket. Ugyancsak a települések felelősségi körébe tartozik az étkeztetés, valamint a működtetéshez kötődő munkavállalók, alkalmazottak munkabérének és juttatásainak finanszírozása is. Az önkormányzati vagyont a pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó Intézményszolgálat kezeli tovább. A szocialista képviselők tartanak attól, hogy a rendszer átszervezését a kiváló színvonalú szolnoki oktatás sínyli meg, hiszen – mint mondták, az egyik cél a meglévő különbségek csökkentése. A Fidesz-frakció szerint viszont előre kár kinyilatkoztatni, és abban is biztosak, hogy az igazgatók továbbra is felelősségteljesen irányítják majd a rájuk bízott iskolát. Szalay Ferenc polgármester (Fidesz) szerint „minden kérdés, ami fölmerül az ügyben, hogy na hogyan fog működni ez a két fenntartós rendszer, jogos, hiszen nem lehet tudni pontosan, hogy hogyan és miképpen tudnak majd együttműködni emberek bennt ebben a rendszerben. Szolnokon azt gondolom, hogy ez is egy sajátos helyzet, hosszú évek óta az intézményvezetőkkel nagyon komoly a kapcsolata a városnak. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a kapcsolat megmarad a későbbiekben is, nem hiszem, hogy a személyi kapcsolatokban probléma lenne az iskolák, az oktatási rendszer működtetésében. Azt bizton állathatom, hogy a város nem fogja hagyni a szolnoki oktatási színvonal csökkentését.” A közgyűlés két, eddig megyei fenntartású közművelődési intézmény átvételéről is döntött 12 igen és 4 tartózkodó szavazattal. A Verseghy Ferenc Könyvtárat január 1-jétől a szolnoki önkormányzat működteti tovább úgy, hogy beolvasztással megszűnik a Hild Viktor Városi Könyvtár, de természetesen a fiókkönytárak megmaradnak. Az így létrejövő új intézmény 129 millió forint központi támogatás mellett 68 millió forint városi költségvetési forrást igényel, ami 41 millióval kevesebb mint amit az önálló Hild könyvtár kapott. Ugyancsak átveszi a város a Damjanich János Múzeumot szolnoki kiállítóhelyeivel és raktáraival együtt. Ezzel kiemelkedő közgyűjteményi érték és szaktudás kerül a megyeszékhelyhez. A fenntartás, működtetés 161 millió forintba kerül, ebből 113 milliót az állam ad, 13 millió a saját bevétel, míg az önkormányzatnak 35 millió forinttal kell hozzájárulnia a múzeum költségvetéséhez.

Előző Nagy György és Szudi Ádám kapta a Kővári Tamás-díjat + video
Következő „Gyermekek karácsonya” a megyeházán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás