Petrovay Zoltán lett a 7. sz. választókerület képviselője

Petrovay Zoltán, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte a szandaszőlősi 7. számú választókerületben az időközi választást vasárnap. A képviselői szék Kállai Mária lemondásával üresedett meg, aki október 1-től a megyei kormányhivatal vezetője lett.
Időközi választást tartottak vasárnap Szolnokon a 7. számú egyéni választókerületben. A mintegy 5500 választásra jogosult a Fidesz, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Munkáspárt jelöltje közül választhatott. A voksolók elmondták: azt várják a képviselőtől, hogy a városrészben lakók érdekeit tartsa munkája során szem előtt. Legtöbben délelőtt 10-12 között, valamint kora délután, 2-3 óra között járultak az urnákhoz. A részvételi arány azonban a vártnál alacsonyabb lett, az egyes szavazóközökben a választásra jogosultak mintegy 27 százaléka adta le voksát. Este 7 órakor lezárult a szavazás, fél 9 tájt pedig már az eredmény is meglett. Dr. Mosonyi Géza, a Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a leadott 1545 érvényes szavazat alapján Petrovay Zoltán, az MSZP képviselője nyerte a választást 703 szavazattal. A Fidesz jelöltje, Hegyiné Mladoniczki Éva 531, a Kézér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje 187, az LMP-s Szabó Zsolt 112, a munkáspárti Bánvölgyi Attila pedig 12 szavazatot kapott. A szandaszőlősi időközi választáson a szavazásra jogosult 5476 választópolgár mintegy 28 százaléka jelent meg.

Előző Karácsonyi falu
Következő Szakkollégisták találkoztak Berekfürdőn

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás