Bemutatták az első Fecskét

Az utas-elégedettségi kutatás eredményeit figyelembe véve elkészült az első, elővárosi forgalomban használt vasúti személy. A sajtótájékoztatót Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartották, az átalakítást pedig a MÁV-GÉPÉSZET szolnoki járműjavítójában végezték.
Megkezdődött az elővárosi szerelvények és a távolsági kocsik felújítása, az év végéig közel harminc jármű szépül meg. Az úgynevezett fecske szerelvényekkel elsőként azon a Budapest – Nagykáta – Szolnok vonalon találkozhatnak az utasok, amelyen az állomások újjáépítése is folyamatban van. A MÁV-START sajtóközleménye szerint a legrégebbi, megjelenésükben elavult vasúti kocsik az utasok igényeinek megfelelve, az InterCity-knél is alkalmazott kopásálló ülésszövetet, az utastéri ablakok speciális hővédő és zajcsökkentő fóliát, új világítást is kapnak. Az átalakítások a MÁV-GÉPÉSZET szolnoki telephelyén történnek. A felújítások, javítások az idén mintegy 30 elővárosi, távolsági és mellékvonali kocsit érintenek, a folyamatban lévő munkák várhatóan 220 millió forintba kerülnek. A program során figyelembe vették annak az utas-elégedettségi kutatásnak az eredményeit, melynek keretében a nyáron kiosztott kérdőíveket csaknem 50 ezren töltötték ki.

Előző Angolul versenyeztek
Következő A mindennapos testnevelésről + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás