Elindult a gyűjtés a 1359-es adományvonalon + video

Egy cipőben járunk. Ezzel a névvel indított adománygyűjtést a Magyar Vöröskereszt. Az adakozóknak nem kell más tenniük, mint hívni a 1359-es telefonszámot vagy sms-ben elküldeni az adomány szót. Minden hívás illetve üzenet 250 forinttal gyarapítja a szervezet számláját, a befolyt összegből pedig téli gyermekcipőket vásárolnak a rászoruló családok számára.
1359. Erre a számra várják az sms-eket. Nem kell mást tenni mint elküldeni nagy betűkkel és ékezet nélkül az adomány szót. A szám nem csak üzenetet, hanem hívást is fogad – a vonal végén pedig egy közismert médiaszemélyiség jelentkezik. A szám minden hálózatból elérhető, hívással és az üzenet küldésével is 250 forinttal támogatják a szervezet „Egy cipőben járunk!” programját. A Magyar Vöröskereszt legutóbbi gyűjtése is sikeres volt. Akkor 3.200 rászorulón segített az adományvonalon összegyűlt közel hat millió forint. De nem csak így lehet segíteni. Bár idén nem lesz Mikulásgyár, de a plázában december 10-től egészen 16-ig ezúttal is várják a felajánlásokat. A Vöröskereszt a Szolnoki Olaj KK-val valamint klub szurkolói egyesületével is összefogott. A december 16-i Partizán Belgrád elleni kosárlabda mérkőzés napján a nagycsaládosok és a hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyát szebbé téve plüssállat- és játék gyűjtést szerveznek.rn

Előző Új eljárás a Hetényiben
Következő Kínai vendégek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás