Tiszazugi Földrajzi Múzeum fejlesztés + video

Tanulmányi raktárral és két oktatóteremmel bővült a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum. Az intézmény tavaly felújított Kossut házában rendezték be a minden igényt kielégítő helyiségeket.
Olló, papír és különböző szövetanyagok pihennek a múzeum egyik új oktatótermében. Közben a Kossuth ház előtt Tiszaföldvár polgármestere tartja ünnepi köszöntőjét. „Az épület méltán őrzi a múltat és színvonalasan szolgálja jelenünket” – mondja. Hozzátette, a testületi ülésen úgy határoztak január elsejétől a város átveszi a múzeum fenntartását és a továbbiakban is Béres Mária vezeti az intézményt. Ezek után Dr. Horváth László a Damjanich János Múzeum igazgatója és Hegedűs István vágták át a díszszalagot, hivatalosan is megnyitva az épületet. A ház már több, mint 200 éves. Korábban fontos szerebet játszott az 1849-es szabadságharc szolnoki ütközetének előkészítésében, de volt szolgálati lakás és raktár is. Mára már több diákcsoport jelezte érkezését, az ő esetükben megfelelő módszertant kell alkalmazni – mondja Béres Mária. Próbálják elérni, hogy bár használják a számítógépet, ne a virtuális világot lássák benne, hanem az információszerzés tárházát. A Kossuth házat a múzeumpedagógiai munkát segítő legmodernebb technikai berendezésekkel szerelték fel: a már említett virtuális pontokon túl mikroszkópok, interaktív tábla és rengeteg demonstrációs eszköz vár a látogatókra. A múzeum fejlesztése ezzel azonban legalábbis a tervek szerint még nem ért véget. A múzeumnak már saját meteorológiai állomása is van – teszi hozzá büszkén Béres Mária – amelynek adatait rendszeresen figyelik és a diákcsoportokkal együtt ki is elemzik.

Előző Megnyitott az Karácsonyi falu a Kossuth téren + video
Következő Rendkívüli télre készülnek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás