Új katasztrófavédelmi megyei igazgató + VIDEÓ

Mától új igazgatója van a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Varga Béla alezredest ünnepélyes keretek közt iktatták be. Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy bizalmáról biztosította az új igazgatót, és megköszönte elődjének, Tóth Tibornak a munkáját.
A szolnoki tűzoltók és a megyei kirendeltségek vezetői előtt iktatták be a megye új katasztrófavédelmi igazgatóját. Varga Bélát Nyíregyházáról helyezték Szolnokra. Azt a Tóth Tibort váltja az igazgatói székben, aki -és ezt Dr. Bakondi György főigazgató mondta- jó és kiegyensúlyozott vezető volt. Az elköszönő igazgató búcsúbeszédében felelevenítette azokat a katasztrófahelyzeteket, a kórháztüzet, az árvizeket, melyek örökre megmaradnak az emlékezetében. Varga Béla szerint az állománynak fel kell készülnie a legrosszabb eshetőségekre. Ehhez megfelelő szaktudásra és technikai háttérre van szükség. Mint mondta, mindent megtesz azért, hogy bármilyen helyzetben megállják a megye tűzoltói a helyüket. Varga Béla december 1-vel veszi át a megyei igazgatóság irányítását. Tóth Tibor tűzoltó ezredes -szintén ekkor- kezdi meg munkáját Békés megyében, mint megyei katasztrófavédelmi igazgató.

Előző “Helyet a nőknek a közéletben!”” “
Következő Adósság átvállalás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás