Megszüntetik a balesetveszélyt

Megkezdődött a kerékpárút hibáinak helyreállítása a Sebestyén körúti Zagyva-híd és a vasúti híd közötti szakaszon. A munkálatok várhatóan két hétig tartanak és kétmillió forintba kerülnek.
Felszedik a Zagyvaparti sétány gátján húzódó kerékpárút burkolatát. Nem véletlenül, hiszen a töltés mozgása miatt jelentős, helyenként ökölnyi rések tátonganak a térkövek között. Ez a szakasz része annak a négy kilométer hosszú kerékpárútnak, amely a Széchenyi-lakótelepi okmányirodától egészen a Szabadság térig kígyózik. 2004-ben épült, 90 millió forintból. Azóta már többször kellett javítani a hibákat, legutóbb 2009-ben nyúltak hozzá. Veréb Sándor, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője megkeresésünkre elmondta: „észleltük mi is a kerékpárútnak a hibáját, a süllyedését már a nyári időszakban is, de eddig az úgynevezett téli fagykároknak a helyreállítását csináltuk, és most jutottunk ide. Ennek a kerékpárútnak úgy ítéltük meg, hogy eléggé balesetveszélyes, és ennek a 400 méteres szakaszát fogjuk most kijavítani.” A felszedett térköveket gondosan letisztítják, a sóderágy egyenetlenségeit megszüntetik, ahol pedig szükséges, pótolják a mennyiséget a szintbeli különbségek kiegyenlítése érdekében. Aztán pedig következhet az újbóli lerakás, a kivitelezést a PMZ konzorcium végzi. A 2 millió forintba kerülő munkálatok várhatóan két hétig tartanak. Ugyanakkor az is szinte biztos, hogy tartós megoldást csak az árvízvédelmi töltés helyreállítását követően lehet garantálni.

Előző Szolnok – Florentina vízilabda meccs előtt + video
Következő Mehet a nyomdába

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás