Agrárkamarai fórum

Az újonnan létrejövő Nemzeti Agrárkamara legfőbb feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor egységes és hatékony képviselete, versenyképességének folyamatos erősítése lesz. A választásokat 2013. februárjában tartják, ehhez a jogszabály kötelező regisztrációt ír elő, melynek határideje november 30-a. Erről is tájékoztatták a szolnoki és a megyeszékhely környéki gazdatársadalmat a csütörtök esti szandaszőlősi fórumon.
Augusztus elsején lépett hatályba az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény. Ezzel létrejöttek a feltételei annak, hogy a fejlett nyugat-európai példákhoz hasonló, széles tömegbázisú, legitim és erős agárköztestületi rendszer jöjjön létre Magyarországon. Mint Hubai Imre Csaba, a JNSZ Megyei Agrárkamara megyei elnök ezzel kapcsolatban elmondta: „a kormány, a mindenkori kormány segítségére tud lenni, kezelni tudja azokat a problémákat, amelyek tünete mindenképpen befolyásolja a gazdálkodásnak a folyamatát, lehetőségeit, versenyképességét, az adottságoknak megfelelő színvonalát. Így egy csomagban van minden, ami számít az agárgazdálkodás és az agrárgazdaság szempontjából.” A törvény szerint a hazai agrártermelői és élelmiszeripari szektor gyakorlatilag valamennyi piaci szereplője – a gazdasági társaságoktól az őstermelőkig – kötelezően tagjává válik a Nemzeti Agárkamarának. Az új köztestület tisztségviselőinek választását 2013. február 1-eje és 23-a között tartják. A törvény előírja azt is, hogy az agrárkamarai tagságra kötelezetteknek be kell jelentkezniük a szervezeti nyilvántartásba november 30-ig és eddig kell megfizetni az egyszeri, 5000 forintos regisztrációs díjat is. A fórumon szóba került egy másik, ugyancsak a gazdatársadalmat, a termelőket érinti, hogy az Országgyűlés előtt van az új nemzeti földtörvény tervezete. Ennek részleteiről Szalay Ferenc országgyűlési képviselő tájékoztatta a fórumon megjelent érdeklődőket. A politikus hangsúlyozta, hogy jelentősen nő az állami szerepvállalás és a törvény egyik célja, hogy a hazai termelők helyzetbehozása mellett megakadályozza a spekulatív földszerzést. „Ez a törvény egyébként a francia és a német mintára készült, akik a sajátjaikat, a németeket és a franciákat helyezik előtérbe, a többiek is mehetnek persze francia és német földet vásárolni, hogy ha még jut nekik. Mi is körülbelül így kell, hogy gondolkozzunk, a magyaroké a föld, ez az a vagyon, ami mindig a miénk marad, nagyon-nagyon óvni kell, nagyon-nagyon vigyázni kell, nehogy valaki elkótyavetyélje” – tette hozzá Szalay Ferenc, aki szerint az új nemzeti földtörvény úgy tesz pontot egy 1100 éves vita végére, hogy mindenben megfelel az Európai Uniós normáknak, szabályoknak.

Előző Mezőgazdasági összeírás + video
Következő Szolnok – Florentina vízilabda meccs előtt + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás