Gazdasági fórum

Bizonytalan 2013-as gazdasági évnek nézünk elébe -mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a HOZAM Klubban tartott gazdasági fórumon. Dávid Ferenc szerint a pénzintézeteket sújtó terhek is nagy kockázattal járnak.
Nehéz helyzeteben a hazai kis- és középvállalkozások -hangzott el a VOSZ gazdasági fórumán. Alapvető gondot számukra a hazai piacvesztés jelent. Magas a munkanélküliség, visszaesett az ipari fogyasztás és az infláció is meghaladja a 6 százalékot. Mindezek miatt bizonytalanul néznek a vállalkozások a 2013-as esztendőre -állítják a szakemberek. A kis és középvállalkozások egyre nagyobb számban nem tudják visszafizetni tartozásaikat, nincsenek tartalékaik, finanszírozási lehetőségeik beszűkültek. Az állam segítsége nélkül nehéz a talpon maradásuk -mondta a VOSZ főtitkára. Dávid Ferenc szerint kiutat segítség lehet a Széchenyi Kártya, melynél a kihelyezett hitel összege meghaladta az egymilliárd forintot. Elfogadták a „szabad vállalkozási zónákról” szóló törvényjavaslatot, melynek hatására az elmaradottabb térségekbe olyan nagyobb vállalkozások települhetnek, melyekhez rácsatlakozhatnak a kisebb vállalkozások is. Ez pozitívum -mondta a főtitkár, hozzátéve: még így is sok a kockázati tényező. A jelenlegi UNIO-s költségvetési ciklusból valamivel több, mint egy év van hátra. Hazánknak létkérdése, hogy a még le nem hívott pályázati pénzekből minél többet eljuttasson a kis- és középvállalkozásokhoz. Ez nem csak azért fontos, mert a létük múlhat ezen, hanem azért is, mert a következő időszakra -ha most nem pályázza meg az állam a felkínált összegeket- már nem lesz erre ekkora lehetősége mint most.

Előző Aranyszáj a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában + video
Következő Mezőgazdasági összeírás + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás