50 éves a Tiszaparti

50 éves a Tiszaparti Gimnázium. Az intézmény jubileumán nagyszabású gálaműsort rendeztek a Campus épületében, ahol mind a rég diákok, mind tanáraik részt vettek. Opera és operett részletek, táncdalok, jazz és versek, mesék, valamint a római katolikus általános iskola kisdiákjainak műsora színesítette az emlékezést.
Színvonalas produkciókkal emlékeztek a Tiszaparti Gimnázium elmúlt fél évszázadára. Régen és pár éve végzett diákok mutatták meg, milyen alapokat adott pályafutásukhoz az alma mater. Az az iskola mely több profil és funkcióváltást élt meg, ahol több ezer diák tanult, ki orvosnak, ápolónak, ki tanárnak, énekesnőnek.Az intézményben a többi mellett a magyar, és az ének oktatás is magas színvonalú. Erről adtak tanúbizonyságot a prózával, verssel , operával, musicallel, slágerekkel fellépő egykori tanulók. Azt elmúlt évtizedekben megszokott magas színvonalú kórusmunka folytatódott, a mai diákok Nagyenyeden, és Gyulafehérváron is nagy sikerű templomi koncertet adtak.A múltról, a Tiszapartisok nagy családjáról beszélt köszöntőjében az iskola egykori igazgatója is, aki 21 esztendeig irányította az intézményt. Regnálása alatt az egyik legsikeresebb vegyes-vagyis szak- és gimnáziumi képzést is biztosító- iskolája volt hazánknak. Beszédében Máté evangéliumából idézett.A jubileumi gála est második részében a 2011 óta Római Katolikus Általános Iskola és gimnáziumként működő intézmény kisdiákjai mutatkoztak be a nagyközönségnek.

Előző Lakossági fórum
Következő SZOLGSZI Szakmakínálati nap

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás