Befejeződött a nyomozás

A Baunok házaspár elrablásával és meggyilkolásával továbbra is M. Bélát, M. Tibort és H. Szabolcsot gyanúsítja a rendőrség. Az egész bűncselekmény-sorozat néhány óra alatt lezajlott, tehát még az eltűnésük napján életüket veszítették – hangzott el a mai sajtótájékoztatón. A mintegy 8 ezer oldalnyi iratot csütörtökön adja át vádemelési javaslattal a megyei rendőr-főkapitányság a megyei főügyészségnek.
Mint ismert, a Baunok házaspár eltűnéséről tavaly november 17-én értesítették a rendőrséget, hogy nem tudják őket elérni, lakásuk zárva van, gépkocsijaik pedig hiányoznak garázsukból. Az összegyűlt információk alapján már másnap, tehát november 18-án személyi szabadság megsértése, gyakorlatilag emberrablás miatt indult nyomozás. Két hét alatt több száz rendőr kereste és kutatta a házaspár nyomait, fésült át óriási területeket. Elsőként M. Bélát vette őrizetbe a rendőrség december 2-án, a házaspár holttestét pedig december 6-án találták meg ebben az Újszász külterületén található kútban. Két nap múlva feladta magát a rendőrségen M. Tibor és H. Szabolcs is. Mindhárom gyanúsított azóta is előzetes letartóztatásban van. A rendőrség ezúttal is cáfolta, hogy a házaspárnak bármilyen tartozása lett volna, a bűncselekménynek kizárólag haszonszerzés, 60 millió forint megszerzése volt a célja. Ezzel kapcsolatban Rigó István alezredes, az MRFK felderítési osztályának vezetője elmondta, hogy „amikor az általuk elgondolt módon nem sikerült a 60 millió forint megszerzése, ezek után változtattak a végrehajtandó feladatokon és terveken. Így kerültek a házaspárral együtt Újszász külterületére.” A pénzt ekkor sem sikerült átutaltatni, ezért a feltételezések szerint a feleséget olyan brutálisan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. Ezt követően őt és a férjét is egy kútba dobták, aki szintén életét veszítette. Fábián Tamás őrnagy, főnyomozó hozzátette: „mi a megalapozott gyanúk vonatkozásában el tudjuk mondani, hogy a három elkövető, tehát M. Tibor, M. Béla és H. Szabolcs vonatkozásában több bűncselekménnyel kerültek meggyanúsításra, a legsúlyosabb és ezzel kezdtük, ez a több emberen, aljas indokból, védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés; M. Tibor és M. Béla vonatkozásában, mint társtettesek, valamint H. Szabolcs vonatkozásában, mint bűnsegédi alakzatban történt ez a gyanúsítás.” De szerepel még a vádemelési javaslatban védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, jelentős értékre elkövetett fegyveres rablás, csoportosan elkövetett magánlaksértés, valamint nagyobb kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés is. A rendőrség további két embert gyanúsít orgazdasággal, mert segítettek a házaspár két autójának eltüntetésében, egy személyt pedig azért, mert M. Tibornak és H. Szabolcsnak szökésük idején lakhatást biztosított. Az ügy további részleteire várhatóan a bírósági tárgyalások során derül fény.

Előző Fazekas Sándor: „A víz stratégiai jellegű erőforrás, nagy odafigyeléssel kell vele bánni.” + video
Következő Nemzetközileg is elismert tanúsítványt vehetett át az MB 2001 Kft. + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás