Verseghys diákok jeleskedtek az országos vetélkedőn

Szolnoki siker született a Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Németh László Gimnázium megmérettetésén. A szombaton zajlott Országos történelmi vetélkedőt idén a Verseghy Ferenc Gimnázium „Német spec” csapata nyerte meg. A fiatalok jutalma egy erdélyi utazás lesz tavasszal.
A negyedik alkalommal meghirdetett Országos történelmi műveltségi vetélkedő április közepén indult az elődöntővel, majd szeptemberben folytatódott a középdöntővel, végül szombaton a döntővel. Mindegyik forduló más-más korszakot ölelt fel, a verseghys diákoknak tehát volt dolguk bőven. Minden hétre tanórákon kívül meg kellett tanulnunk egy adott témakört, melyben a felsőbb éves mentorok és a felkészítő tanáruk segített. A szombati döntőn írásban és szóban is számot kellett adniuk a tanultakról. A feladatok nemcsak tárgyi tudásra, hanem a kreativitásra és logikára épültek. A „Német spec” csapat tagjai: Farkas Györgyi, Kukri Márta és Kovács Gábor Márk azonban könnyedén vették az akadályokat és 360 csapatot maguk mögé utasítva megnyerték a versenyt; jutalmuk egy erdélyi út lesz tavasszal. A diákok azt mondják, sikerük a felkészülésben rejlett, rengeteget foglalkoztak a történelemmel az iskolában és azon kívül, emellett sokan segítették a munkájukat.

Előző Javuló baleseti statisztika
Következő Fazekas Sándor: „A víz stratégiai jellegű erőforrás, nagy odafigyeléssel kell vele bánni.” + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás