A szolnoki Czene Tibor az Év Autószerelője + video

Czene Tibor 22 éve dolgozik a szakmában, a mostanit megelőzően két alkalommal indult az országos versenyen. A legutóbbi megmérettetésen fél ponttal marad le az első helyről, idén azonban nem állította meg senki, felállhatott a dobogó legfelső fokára.
Sorakoznak a javításra váró autók ebben a Százados úti szervizben. A tulajdonosokat megnyugtatjuk: jó kezekben vannak, az ország legjobb szerelője foglalkozik velük. Czene Tibor a Gépipariban végzett és 1990 óta dolgozik a szakmában. 2006-ben és rá egy évre is úgy döntött megméreti magát – elindult az országos versenyen. Első évében az ötödik, másodikban pedig ezüstérmes pozícióban végzett. Idén újra nekivágott. Négy hónapon át tartó elmélet versenyt követően bejutott a legjobb 20 közé, innen pedig a döntőbe, amit az esztergomi autógyárban rendeztek. Tibor bizonyult a legjobbnak, pedig igen népes volt a mezőny. 70 magyarországi szerviz 126 munkatársai indult. Mint mondta: ez a verseny nagy szakmai kihívás számára – ezért próbálta meg idén is. Hogy aranyérmes lett? Örül neki, de a legnagyobb dicséret az, ha egy ügyfél elégedetten viszi el tőle gépjárművét. A csúcson szabad abbahagyni – állítja a mondás. Tibor azonban nem ért ezzel egyet, a következő versenyen megpróbálja megvédeni a címét.

Előző Márton napi libasütés
Következő Ügyintézés sorban állás nélkül a NAV-nál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás