Készül a télre a város

A fagyos hajnalokra való tekintettel a szökőkutakat vízmentesítik, a kandeláber növényeket leszedik, de kész terv van arra az estre is, ha nagyobb mennyiségű hó hullana a megyeszékhelyre.
Ahol nyáron a szökőkutak látványa és vize ad enyhülést, ott most a forralt bor kimérésére, a téli napok finomságainak árusítására hivatott bódéváros épül. A Kossuth téren vagyunk, ahol az adventi falu berendezése folyik. Nem kell arra figyelnünk, hova lépünk- hiszen a kutak szórófejeit már elfedték. A város több pontján is téli álomra szenderültek a szökőkutak, beleértve a legújabb, Béres ivókutat is. A város zöldfelületei is a télre készülnek. Füvet már nem nyírnak, az aszályos nyár nyomait azonban még időben pótolják.„A városban a kiszáradt fák pótlását fogjuk elvégezni, ezt már el is kezdtük a fagödröknek a kiásását” mondta el kérdésünkre Veréb Sándor a városüzemeltetési osztály vezetője. Az óriás- cserepes növények a helyükön maradnak. Szalmával, és az erre szolgáló építménnyel védik őket az erős fagytól. A csapadék és a tartós nulla fok alatti hőmérséklet együtt különösen kellemetlen lehet. Ezért a havas hajnalokra is fel kell készülni. Bár idén jóval kevesebb pénz jutott a városüzemeltetési feladatok ellátásra, a téli teendőkön nem spórol a város. ”

Előző Nagykun könyvek
Következő Decemberre elkészül

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás