Együttműködnek

A megye lakóinak biztonsága, illetve biztonságérzetének javítása megköveteli a védelmi szervezetek gyors, szakszerű és hatékony beavatkozását veszélyhelyzetekben. Ezért kötött ismét együttműködési megállapodást a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság és a JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A felek az egymás kölcsönös segítése mellett szakmai tapasztalataikat is rendszeresen kicserélik.
Az először 2000-ben aláírt, majd a két évvel ezelőtt megújított együttműködési megállapodást újra megkötötte a megyei rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Mindkét szervezet életében ugyanis nem csak a jogszabályi környezet változott meg jelentősen, hanem az elmúlt időszak gyakran bebizonyította azt is, hogy nagy szükség van az együttműködők közötti interaktív kapcsolatra, hiszen a percek életeket jelenthetnek – mondta a megyei rendőrfőkapitány. Farkas József szerint a szorosabb együttműködésre az ellenőrzéseknél és a megelőzési területen is van lehetőség: „ha a rendőrség, a katasztrófavédelmi igazgatóság jól együttműködik, és itt döntő a szerepe az ügyeleteknek az egymás munkájának segítésében, akkor azt gondolom a megye közbiztonsága, közrendje, katasztrófavédelmi helyzete fog javulni és erősödni.” Az együttműködési megállapodás aprópénzre váltja a jogszabályokban előírt kötelezettségeket – fogalmazott a megyei katasztrófavédelmi igazgató. Tóth Tibor szerint „ebben az együttműködési megállapodásban a képzést, továbbképzést, az erők, eszközök igénybevételét, a közös pályázati lehetőségeket és számtalan olyan dolgot fejtünk ki, amelyek a jogszabályokban nem jelennek meg, de a polgárok biztonsága érdekében szükséges, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk, és a napi kapcsolat mindig biztosított legyen a két szervezet között.” Az együttműködési megállapodás aláírása ajándékozással zárult. A megyei katasztrófavédelmi igazgató egy rendőrségi plakettet vehetett át Farkas Józseftől, míg Tóth Tibor egy kézi szirénával lepte meg vezetőtársát.

Előző Oldenburgban lép pályára az Olaj + video
Következő Nagykun könyvek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás