Kötelező kampány – kampány a kötelezőért

Megindult a harc az autósok kegyeiért. A biztosítótársaságok idén is október 30-án tették közzé a jövő évre esedékes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat. Érdemes azonban most is megfontoltan dönteni.
Idén 15 biztosítótársaság tette közzé díjait. A szakértők szerint idén is több százezren váltanak majd, azaz találhatnak az autósok a piacon a meglévő kötelező biztosításnál olcsóbbat. Most is akad például nem egy szolgáltató, amelyiknél ha felmondják a biztosítást, de ugyanott meg is kötik az újat, azt akár 20 százalék kedvezménnyel honorálják. Az árverseny tehát ebben az évben is megmaradt a társaságok között. Érdemes azonban megfontoltan dönteni – tanácsolja az Aktuális által megkérdezett szakértő. Ez azt jelenti, hogy nem érdemes azonnal alkuszcégekhez, vagy éppen magukhoz a biztosítókhoz rohanni. Úgy tűnik az idén a pénztárcákban is kotorásznak a társaságok, néhány szolgáltató személyeskedő, adott esetben diszkriminatív, akár törvénybe is ütköző kérdések alapján dönti el, kit büntet, vagy éppen jutalmaz a díjak megállapításakor – figyelmeztet Tóth Róbert, a Bróker Royal Kft. ügyvezető igazgatója. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a megállapított kötelező díja már tartalmazza-e a 30%-os baleseti adót, vagy az összegre még rá kell-e számolni. A döntéssel tehát érdemes várni akár két-három hetet is, de aki váltani akar, jó ha tudja: legkésőbb december 1-jén éjfélig írásban fel kell mondani a szerződést, tehát eddig az időpontig a biztosítókhoz be is kell, hogy érkezzen a szándék. Az új biztosítást pedig december 31-én éjfélig lehet megkötni. A megállapított tarifák egy évig érvényesek, függetlenül attól, hogy a törvényi lehetőséggel élve, már év közben is változtathatnak díjat a szolgáltatók. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy mostani kampányban csak azok az üzembentartók, tulajdonosok élhetnek a január 1-jei biztosítóváltás lehetőségével, akik kocsijukat 2010. január 1-eje előtt vásárolták, illetve az üzembentartó ez előtt változott.

Előző Téli közlekedésbiztonsági akció
Következő Ismét folyik a munka

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás