Hét lengyel hajózó maradványai kerültek elő Bácsbokodon

Egy második világháborús angol repülőgép lengyel személyzetének maradványait tárták fel az elmúlt héten a roncskutatók. A szállítógéppé alakított Halifax bombázó egykori becsapódási kráteréből 1100 lőszer és több mint 100 emberi csont került elő.rn
A Brit Királyi Légierő szállító feladatot ellátó Halifax bombázója lengyel személyzettel a fedélzetén Olaszországból indult Varsóba, hogy a felkelők számára lőszer utánpótlást biztosítson. 1944. augusztus 26-án, a Magyarország feletti átrepülés során Bácsbokod környékén egy német éjszakai bombázó lelőtte a gépet, mely a környékbeli tanya mellett csapódott a földbe. Magó Károly zászlós, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kutatója elmondta: lezuhanás után a csendőrség intézkedett az ügyben, ám a helyi SS parancsnok átvette a roncsokkal és az emberi maradványokkal kapcsolatos teendőket. Valószínűleg az ő intézkedésére dobálták be azokat a gép becsapódási kráterébe, a személyzet megtalált iratait és a roncsokat pedig elszállították a helyszínről. 65 év után azonban a becsapódási kráterből emberi csontok kerültek elő. 2009-ben a bajai roncskutatók szemtanúk vezetésével megnézték a területet. A terepbejárás során kiderült, hogy a felszínen repülőgép darabok vannak, találtak lőszereket és az esőcsatornában emberi maradványokat is. Az akkori kutatás igazolta, hogy a szemtanúk visszaemlékezése pontos, és a csatornában lennie kell még emberi maradványnak. 2011-ben a roncskutatók kitisztították a vízelvezetőt, ekkor került elő a legfontosabb bizonyíték: a gép adattáblája. A becsapódási helyen maradt lőszerek, gépdarabok és maradványok összeszedésére vállalkoztak idén a szolnoki helikopter bázis katonai kutató, valamint a Magyar Roncskutató Egyesület és a Bajai Roncskutató Egyesület civil roncskutatói. Az október 8-12. között zajlott exhumáló feltárás során 1100 lőszer és több mint 100 emberi maradvány került elő. A csontokról igazságügyi orvosszakértő fogja megállapítani, hogy emberi eredetűek és származhatnak 1944-ből. A gépdarabok és felszerelési tárgyak pedig a Szolnoki Repülőmúzeumba kerülnek.

Előző Csupán a tehetség nem elég..
Következő Járási megállapodások Jászberény, Jászfényszaru, Jászárokszállás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás