Bűnügyi fórum

Bűncselekmények tekintetében hasonló gondokkal küzdenek a megye települései. Ez derült ma ki azon a konzultációs fórumon, melyre a környező települések vezetőit és a bűnmegelőzésben érintett intézmények munkatársait várták.
19 település tartozik a Szolnoki Rendőrkapitánysághoz, így igen jól lemérhetők a kistérségre vonatkozó tendenciák. Mint elhangzott, a megyeszékhelyen az emelkedést követően stagnál- minimálisan csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. Továbbra is vezet a betöréses lopás, a kerékpár- és gépkocsilopás. Sajnálatos tény, miszerint feltűnően magas a gyermek és fiatalkorú elkövetők aránya. A fiatalok helytelen életvezetése is aggasztja a döntéshozókat. Baj van az éjszakai szórakozóhelyeken, ahol gyakran a tulajdonosnak kell közbelépni, persze csak ha hajlandó rá. Az önkormányzat akár bezárással is sújthatja a vétő helyeket. Vannak szórakozóhelyek, melyek maximálisan együttműködnek a rendőrséggel és az önkormányzattal. Mint kiderült nincs könnyű dolguk. Szolnok mellett Szajol tekintetében készült részletes kimutatás. A helyzet ott sem rózsás. A bűncselekmények szinte minden formája ismert. Az önkormányzat a polgárőrséggel és a rendőrséggel is együttműködik, mégis nehezen kezelhető a helyzet. Sok a rongálás, ami ami a fiatalok számlájára írható. A mai fórumon a felek kölcsönös jótanácsokkal látták el egymást, melynek a remények szerint már a közeljövőben látható eredménye lesz.

Előző Időközi választást tartanak
Következő Iroda nyílt a főiskolán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás