Megyei közgyűlés

Állásfoglalást fogalmaznak meg a megyei közgyűlés vezetői a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye kapcsán. A visszaállamosítással fenyegetett intézmény ügye a testvérmegyei kapcsolat miatt fontos a testület számára, hangzott el a közgyűlés mai ülésén.
A rendkívüli aszály ellenére is zavartalan volt Szolnok és a térség ivóvízellátása az elmúlt időszakban. Ez nagyrészt a tudatos vízkormányzásnak köszönhető, melynek kapcsán folyamatos volt a konzultáció a megye- és a KÖTIVÍZIG vezetése között. A közgyűlés mai ülésén Kovács Sándor elnök köszönetet mondott a vízügyi igazgatóság vezetőjének. Lovas Attila hangsúlyozta- pár napja több víz érkezik a kiskörei tározóba, mint amennyit kiad- így a hiányzó mennyiség visszapótlódott, a helyzet jelentősen javult….. Az MSZP frakció kezdeményezésére a testület megkeresi a módját, miként lehetne állást foglalni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen, ami a testvérmegyei kapcsolat miatt fontos. A kezdeményezést támogatta a Jobbik frakció is, a közgyűlés elnöke pedig ígértet tett arra, hogy rajta kívül a bizottsági elnökök aláírásai is szerepelnek majd a petíción.

Előző Balesetmegelőzés, ahogy eddig még nem volt
Következő Õszi vigasság Szandán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás